Fan Mánia
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ennyien jártak itt.
Indulás: 2005-09-28
 
Társoldalak
 
Fanfictionok amiket ti írtatok
 
Kouga fanficsei
Kouga fanficsei : Sesshoumaru és Rin

Sesshoumaru és Rin

Kouga  2005.09.30. 19:33

-={nem tud mit ide írni szal tiszteletben kell tartani}=-

Sesshoumaru és Rin

 

A középkori japánban vagyunk. Naraku legyőzése óta eltelt vagy tíz év.
Ami Inuyashát és Kagomét, valamint Sangot és Mirokut illeti,
mindannyian szülők lettek. Az első páros egy kisfiúnak, a második
pedig egy kislánynak adott életet.
Ám volt egy férfi és egy lány, akik még nem tudták pontosan, mit is
éreznek..
A kis Rin, akit Sesshoumaru nagyúr annak idején megmentett, mostmár
tizenhét éves volt. A külseje kissé megváltozzott, de
ugyanolyankedves maradt, mint amilyen régebben volt. Rin
összebarátkozott Kagomével, és Inuyasha meg a bátyja sem fújtak
már annyira egymásra.

Egy alak sétált a fák között. Járása határozott volt, mint minden más,
amit mondott vagy tett. Arcovnásai kemények, de nagyon szépek. Azt
gondolnánk, egy ilyen hideg, és magánakvaló alak egyedül járja az
erdőt, de mégsem.. egy fiatal nő volt vele. Vígan sétálgatott nem
sokkal mögötte, közben a virágokat szagolgatta, amit a kezében
tartott.
Sesshoumaru fejében egy ideje különös gondolatok kavarogtak. Nem
volt egyértelmű számára mit érez a lány iránt..de lassan kezdett
rájönni..
Rin ugyanígy volt ezzel, ebből is látszik hogy ők rokonlelkek, nem
véletlen hogy utitársak lettek. Mentek egy ideig, s mikor kiértek egy
tóhoz, leültek a partjánál. Rin nemsoká felállt, és így szólt:
-Sesshoumar nagyúr most elmegyek egy kicsit, beszélni szeretnék
Kagoméval. Mire sötétedik visszaérek.
-Menj csak. De vigyázz magadra és ne maradj el soká. Ilyenkor
aggódom érted.
Rin egy puszit adott Sesshoumarunak, majd elfutott.
Eközben Inuyasháék házánál, ami a középkorban volt ugyancsak,
Kagome elaltatta a fiukat, majd kiment hogy meglocsolja a kerti
virágokat.
-Szia Kagome! Megbeszéltük hogy eljövök a mai nap, itt vagyok!
-Á szia! Már épp kezdtem tűnődni hol lehetsz! Nos, ha jól emlékszem
szerettél volna valami titkosat megbeszélni velem.
-Igen, ezért vagyok most itt. Tanácsot szeretnék kérni.
-Rendben menjünk be.
Rin és Kagome ementek a házba, és leültek az asztalhoz. Meleg tea
mellett beszélgettek. Rin végre a tárgyra tért egy idő után.
-Nos..az a helyzet hogy.. azthiszem kissé beleestem valakibe..
szerinted mit tegyek hogy észrevegye, de mége legyek nagyon feltűnő?
-Hmm..ha ez a helyzet, mit szólnál ha csinosítanánk rajtad és kapnál
valami szép ruhát? Inuyashánál bevált.
Kagome itt egy kicsit nevetett.
-Az jó lenne, szoval tudnál segíteni?
-Persze. Gyere a másik szobába szépen felöltöztetlek.
Mindketten bementek és majd háromnegyed órát öltözködtek, és
tanakodtak. Végül megegyeztek. Íme a végeredmény: Rinen egyujjas
papucs volt virággal a tetején, egy „nagyon mini” miniszoknya, és
egy
apró top, aminek nem volt pántja. Kissé hiányosnak érezte a
ruházatot, de beleegyezett hogy ez legyen rajta. Kagome befújta Rin
nyakát egy finom illatú kölnivel, és a kezébe nyomta azt.
-Tessék neked adom, van még belőle elég.
-Köszönöm, nagyon finom illata van.
Ezután Rin kapott még egy kis hátizsákszerűséget, abba tette a régi
ruháját, és kapott a tatyóba még pár szép újat is. Kagome
megfésülgette barátnője haját, és csinált bele néhány csíntalan kunkori
tincset.
-Készen vagy. Lehet hogy kissé feltűnő lett, de barátodnak biztos
nagyon fogsz tetszeni. Erről jut eszembe…nem akartam még
megkérdezni de nagyon nagyon kíváncsi vagyok…ki a szerencsés
fickó??
-Hát izé... tudod.. sesshoumaru az..
Kagome nagyon meglepődött.
-Gondolod hogy tudna érezni valamit egy lány iránt?
-Persze..nem olyan gonosz ő.. annak látszik tudom, de ha ketten
vagyunk nagyon kedves..
-Értem.. remélem igazad van. Sok szerencsét nektek!
-Köszönöm, és hálás vagyok a szép ruhákért is Kagome! Köszi.
-Nincs mit…most menj, még megváratod a nagyurat.
Rin lassan visszasétált a tóparthoz, ahol Sesshoumaru ugyanúgy ült,
mint mikor otthagyta őt.
-Szia Sessh, megjöttem..
Sesshoumru ránézett, szólni akart, de mikor meglátta őt, a szája tátva
maradt. Rin leült mellé.
-Kagométől kaptam ezt a ruhát, nagyon szép nem?
-De..igen…Gyönyörű..
„Ó kegyelem..add hogy ne jöjjön közelebb mert nem is tudom mit
teszek…Rin olyan jól néz ki.. főleg ebben a hiányos ruhában..” –
gondolkodott sesshoumaru..
Úgy bámult Rinre hogy majd kiestek a szemei. A lány észrevette ezt a
nagy érdeklődést. Kicsit zavarba jött az apró top és szoknya miatt.
Vagy mégsem.. talán az volt ilyen furcsa hogy sesshoumaru ennyire
nézi őt..
-Ömm..mit nézel annyira rajtam?
-Én…izé..semmit…illetve mindent..olyan jól nézel ki.. és nagyon finom
illatod van..
Sessh meg volt zavarodva, nem tudta mit mondjon. Mindketten kissé el
voltak pirulva.
-Köszönöm ez kedves..örülök hogy tetszik..
Sesshoumaru lassan kezdett visszatérni szokásos higgadtságához.
Valami motoszkált a fejében.. most végre elég bátor lett kimondani.
-Rin.. mondd csak.. szereted a verseket?
-Persze! Azok olyan szépek, nagyon szeretem őket!
-És…szeretnél hallani most egyet?
-Nahát, nem hittem hogy te is szereted őket, persze hogy
meghalgatnék egyet!
-Rendben..akkor elmondom..tudod..ez egy..”igaz történet..”
-Egyre jobb, had halljam.
Sesshoumaru erőt vett magán, majd a tó csillogó vizét nézve elkezdte
mondani:

„Minden este, ahogy valakit szemlélek,
Eszembe jutnak mind a szép emlékek..
Látok egy fiatal kislányt, egy apró gyermeket,
Látom Rint hogy alszik.. s a szeme megremeg..
Gyorsan száll az idő, sok év telik el,
Látom hogy a kislány miképpen nő fel..
Látok egy nőt, egy fiatal nőt, kinek szépsége a csillagokig ér..
Kinek neve Rin, s kiért érdemes az összes feláldozott vér..
Most szakadékba estem.. a világ összes teremtménye a testem hiába
keresnék..
Mert szerelembe estem.. s a fiatal nőtől legjobban.. egy csókot
szeretnék..”

Rin ahogy hallgatta, közben néha ez hangzott a fejében: „igaz
történet..” Mikor Sessh az utolsó szavakat mondta, már nem a tavat
nézte…egyenesen Rin szemeibe nézett az aranyszínű szempár. A lány
meghatódott.. majd szó nélkül közelebb hajoltak mindketten, és az est
fénypontjaként, elcsattant az első csók.
A nap többi része, ami már bizony nagyon kevés volt úgy telt el, hogy
Rin Sesshoumarunak dőlve, Sessh pedig őt átkarolva, nézték a víz
tükrét. Hamarosan elnyomta őket az álom.


                                       The End

                                       by Kouga

 
Nyereményjáték

Mindenki figyeljen ide! Aki a legjobb Fanficset írja az kap egy díjat ,ez egy verseny csak a legjobb nyerheti meg.

További jó szórakozást kívánok (Ray)

 
Jééé már ennyi az idő ? Gyorsan állj neki írni egy Fanfictiont^^

Ez a hét képe

 

 

 
Fan Naptár



 
Zene
 

Szobafestõ Budapest területén, legyen szó tisztasági festésrõl, vagy komplexebb munkálatokról, mi rendelkezésre állunk!    *****    Svéd termék a legjobb áron! Regisztrálj vásárlónak és kapj egyszeri 2000 Ft-ot és 15% kedvezményt a katalógusból! Svéd    *****    Azariah - RAMPAPAPAM formabontó verzióban, hallgasd, likeold, mutasd meg a spanodnak is :D    *****    ClueQuest- Új, ingyenes online nyomozós játék! Fejtsd meg a rejtélyt, és találd meg a tettest!Gyere cluequest.gportal.hu    *****    Szobafestõ Budapest    *****    Svéd termékek!Csatlakozz hozzám és kapj 2000,- Ft kedvezményt-15% kedvezmény a katalógus árból!Parfümök, szépségápolás!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!